jovobarat plakat thAz idén száz éves Játékszín és a tíz éves Jövőbarát Alapítvány közösen ünnepel művészbarátaival és erkölcsi támogatóival. Az est különlegessége, hogy a fellépő művészek így együtt még sosem szerepeltek egy színpadon, azonban mindannyian kiállnak a Jövőbarát Alapítvány céljai mellett.

Az egyedülálló sztárgálán minden fellépő művész olyan oldaláról fog bemutatkozni, ami nem feltétlenül ismert a nagyközönség előtt. Az alkalmi zenei formációk és meglepetésvendégek mellett egy közös dalra is készülnek az alapítvány fiataljai, melyben néhány sztár is részt vesz, valamint a Momentán Társulat közreműködésével megidézik a Jövőbarátok elmúlt tíz évének fontos eseményeit.

A sztárgála teljes bevétele az alapítvány további sikeres működését segíti.
 
Fellép többek közt: Antal Timi, Baricz Gergő, Csonka András, Deutsch Anita, Éliás Gyula, Gubás Gabi, Homonnay Zsolt, Hrutka Róbert, Kálloy Molnár Péter, Kinizsi Ottó, Király L. Norbert, Lévay Viktória, a Momentán Társulat, Pindroch Csaba, Polyák Lilla, Szőke Szandra, Szölöskei Tímea, a Talamba Ütőegyüttes, Tarány Tamás, Vásáry André, Verebes Linda és még sokan mások.
 
Az est házigazdái: Barabás Évi és Németh Kristóf.
 
Rendező: Dicső Dániel
 
Nem tudsz eljönni?

Nagyon sajnáljuk, biztosan jó program  lesz!!

Vegyél mégis jegyet!

(egy színházjegy árával így támogathatod a Jövőbarát Alapítvány gyermekeit és a családpótló klubot,
ahol jó szót, ételt, okos programokat találnak a fiatalok...)

és ajánld fel azt egy gyermeknek, hogy megnézhesse ő is a gálát!
Ha így teszel, tudasd ezt velünkEz az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
 
Jegyek kaphatók a Játékszínben (Jegyrendelés szóban, minden nap 13-18 óráig, előadás napokon 19 óráig: +36-1-312-0430 vagy írásban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), az Óbudai Kulturális Központ mindhárom házában (1032 Budapest, San Marco utca 81. - 1039 Budapest, Csobánka tér 5. - 1039 Budapest, Mátyás király útja 13–15.), a Civil Házban (Kolosy téri piac), az Euroticket Jegyirodában (Eurocenter Óbuda: 1032 Budapest, Bécsi út 154. Telefon: 437-4604 Nyitva tartás: H-SZ: 10-20, V: 10-18)
valamint az interneten: >>>>>
 
Az esemény a médiában: